"MÁSOK GYÓGYÍTÁSA

Gyógyítóként az ember önmagán keresztül ad valamit, és nem magából. Emlékszem, amikor egy amerikai hölgy egy híres gyógyító előadásán megkérdezte: „Hogyan válhatok én magam, gyógyítóvá?" A válasz így szólt: „Ki kell nyitnod a szívedet, nem magadra gondolni, és alázatossá válni." „És azt hogyan tehetem meg?" kérdezte. „Nem szabad önzőnek lenned" hangzott a válasz. A hölgy zavartnak tűnt. Később beszélgettem vele. „Ami-kor a szíved nyitva van, akkor ott van benne az a nagy űr. Mit raksz oda legelőször?" kérdeztem. Azt mondta, el sem tudja képzelni. „Saját magadat", mondtam, „azért, mert ha nem így teszel, akkor sohasem fogsz megszabadulni a benned lévő negatív dolgoktól, gondolatoktól, fenntartásoktól. Először önző módon magaddal kell foglalkoznod. Máskülönben mindig azzal leszel elfoglalva, hogy minden energiáddal az önbecsülés hiányát és alacsony önértékelésedet kell egyengetned. Természetesen, amikor ezt teszed, a szívedet zárva kell tartanod, és ez így van jól."

A türkiz az a szín, ami segít abban, hogy önmagádra figyelj. A szíved csakis akkor lesz szabad mások számára, amikor már magadat a nyitott szív gyógyító terébe helyezted, és gondoskodtál saját szükségleteidről.

Az önbizalom arany színe elengedhetetlen a függetlenség kifejlesztéséhez és a gyógyításhoz. Megnyitja a szívet. Amikor a bizalom aranyát besugárzóm a pszichémbe, akkor teljesen át tudom adni magamat. A bizalom nem azt jelenti, hogy áldozat lesz belőlem. Azt jelenti, hogy bármivel is sújtson a világ (vagy bármit is állítson az utamba), elegendő önbizalmam lesz ahhoz, hogy elbánjak vele. Jöjjön, aminek jönni kell.

Az igazi gyógyítás a szíven keresztül történik. Amikor el tudod engedni az elme kapaszkodását, akkor felfedezheted a test gyógyítását. Ahogy Dylan Thomas írja az apja halálára írt versében, mi „nem lépünk be lágyan abba a jó éjszakába". Nagyon dühösek leszünk, amikor „a fény meghal", vagyis amikor mi meghalunk.

Amikor az emberek nagyon betegek, vagy kritikus állapotban vannak, gyakran megkérdezik: „Életben maradok, vagy meghalok?" Erre csak a szív tud válaszolni. Ha a szívünkben nem az a kérdés, hogy életben maradunk-e vagy meghalunk, hanem az, hogy a pillanatra összpontosítsuk figyelmünket, hogy az elmén és a testen túlra tekintsünk, és megtegyük azt a lépést az ismeretlenbe, amely lehetővé teszi a jelen teljes és természetes tapasztalását. A gyógyítás nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki testileg meggyógyul - néha a halálba gyógyítunk. Mindannyian azt keressük, hogyan lehetne legyőzni a halált. Az ősi idők jogijairól azt mondják, hogy megtalálták ennek a módját, de ez nem azt jelenti, hogy fizikálisan örökké éltek. Hogy valaki legyőzte a halált, az azt jelenti, hogy saját maga dönti el, mi az alkalmas időpont, amikor elhagyja ezt a földet. Azt, hogy tudatosan dönt úgy: „Én most elhagyom a testem", ahelyett, hogy idő előtt kényszerítené erre egy betegség.

A szívben lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk összpontosítani a pillanatra, és az elmén túl félelem nélkül tekinteni az ismeretlenbe. Amikor megtesszük azt a lépést, hogy megengedjük magunknak a gyógyulást, akkor azt engedjük meg magunknak, hogy újra kerek egész lehessünk. A kockázat, amit vállalunk az, hogy vajon testi egészségünk áll helyre, vagy a következő világba gyógyítjuk át magunkat. A gyógyítás annyit tesz, hogy kezünkbe vesszük a jövőt. Valami a szívben megérinti a betegséget, és megengedi neki, hogy eltávozzon onnan, s helyébe visszatérjen az egészség.

A gyógyító térben lenni azt jelenti, hogy teljes mértékben elfogadjuk a problémát. Ez semlegesíti és szétoszlatja a negatív tényezőt. Még az sem kell, hogy lelkinek tűnjön, csak legyen az, ami. Isten sokféle álruhában jelenik meg.

Amint már korábban is említettem, azért megyünk el egy terapeutához, hogy támogatást és segítséget kérjünk tőle. Lehet, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy ez egyfajta alázatosságra késztet minket - ami lehetővé teszi, hogy tanítást tudjunk befogadni. Amikor képesek vagyunk befogadni a tanítást, akkor tanulunk és fejlődünk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a terapeuta által adott segítség az, hogy ő kedvesen, engedelmesen és kellemesen viselkedik velünk. Az ő támogatása azonban tűnhet valótlannak, kényelmetlennek vagy olyannak is, amit nem igazán vártunk. Egy terapeuta segítsége minden olyan aspektust össze tud dolgozni, amelyek egy fegyvert elsütő ravaszként működhetnek közre abban, hogy az energiát előremozdítsák.

Fontos rádöbbennünk arra, hogy a terapeuta nem tökéletes. Senki sem tökéletes, senkit sem lehet piedesztálra emelni. A tökéletesség a pillanatban van - minden tökéletes. Arra kell rájönnünk, hogy az életre nincsen egy előírt formula; semmire sincsen garancia, még a gyógyításban sem.

Úgy hiszem, az is fontos, hogy egy terapeuta/gyógyító maga is mindig kezelés alatt álljon. Végül is igen nehézzé válhatnak a dolgok, amikor egy páciens problémája folyamatosan nyomást fejt ki a te saját megoldatlan gondodra. Amikor tanítok vagy egy páciensemmel vagyok, gyakran felötlik benem a kérdés, hogy tulajdonképpen ki is itt a gyógyító, és ki is a páciens.

Őszentsége Páram Sant nagyon pontosan megfogalmazta, miről is szól a gyógyító munkája: „Mivel tiszta tudattal pozitív gondolatokat adok ki magamból, az embereknek hitük van abban, hogy bármit is mondok, az megtörténik. így az ő hitük működik, ők pedig bizalmat adnak nekem, miközben én nem is teszek semmit. Én egyszerűen csak pozitívvá változtatom a negatívat. Ez minden, amit teszek." Ez egy emlékeztető arra, hogy kik is vagyunk mi gyógyítók."