''AZ ÖRÖMELV

"Minden tökéletes tettet az öröm kísér. Innen tudhatjuk, hogy mit kell
tennünk."
André Gide

Az emberi organizmusnak, mint bármely más élőlénynek, természeteshajlama van arra, hogy keresse az örömöt és kerülje a fájdalmat. Ezt hívta Freud örömelvnek. Ugyanúgy, mint a gyökércsakrához kapcsolódó túlélési ösztön, ez is egy velünk született biológiai séma. A fájdalom jelzi, hogy valami fenyegeti az organizmus épségét, míg az örömérzet arra utal, hogy körülöttünk minden rendben van. És ha minden rendben, figyelmünk végre felszabadulhat és más dolgok felé fordulhat. Az örömelv azonban messze túlnyúlik az egyszerű túlélés területén. Sok olyan élvezetes dolog létezik, amely nem támogatja közvetlenül az életben maradásunkat. Sőt, sokszor kifejezetten káros: például ha léha szórakozásra, komolytalan vackokra vagy egészségromboló drogokra szórjuk a pénzt. Ezek ugyanis kimeríthetik a forrásainkat - úgy a testünkét, mint a pénztárcánkét. Máskor viszont éppen az öröm teszi lehetővé, hogy mélyebbre hatoljunk testünk templomába - a kielégülés érzése kiindulópontként szolgál az erőhöz, a szeretethez, a kreativitáshoz és a meditatív koncentrációhoz, amelyek mind a felsőbb csakrákhoz tartoznak.
Az öröm , ahogy azt a hasi csakra kettőssége alapján várjuk, kétélű kard. Könnyű itt csapdába esni, bár a csapda nemcsak abban rejlik, hogy az öröm rabjaivá válunk, hanem abban is, hogy mindenáron kerüljük azt. Bármely csakra kiegyensúlyozásához arra van szükség, hogy megnyissuk energiáját, anélkül hogy túlságosan ragaszkodnánk hozzá. Az örömöt és az érzelmeket az agy alsóbb része, az ún. limbikus rendszer dolgozza fel. A limbikus rendszer vezérli a hipotalamuszt, a hormonszint és a vegetatív (akaratlan) idegrendszeri funkciók (szívverés, vérnyomás, légzés) irányításáért felelős szervet. A limbikus rendszer mesterséges lenyugtatása szabályozza és csillapítja a hormonkiválasztást és a vegetatív funkciókat. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez növeli az élettartamot és segít az egészség megőrzésében. Néhányan azt a véleményt hangoztatják, hogy a modern emberiség önpusztító és erőszakos hajlamait az agykéreg (a tudatos gondolkodás központja) és a limbikus rendszer különválása okozza. Amikor az elme folyton ellenőrzi az ösztönös mozgást, az túlzottan kontrollálttá és esetlenné válik - az agykéreg és a limbikus rendszer együttműködésekor a mozgás is sokkal kecsesebb. Az állatokban viszont e két szerv különválása nem történt meg. Az örömmel együtt jár a terjeszkedésre, kitágulásra való készség, a fájdalom viszont összehúzódást, összezsugorodást idéz elő. Csak úgy terjeszkedhetünk ki az anyagi világ rögzített formájából a végtelen tudatosságig, ha az első lépésünk az úton az öröm: az öröm arra sarkallja a tudatot, hogy járja be a teljes idegrendszert, majd nyúljon ki önmagán túlra, mások felé. Ráadásul az öröm révén tanuljuk meg a megadást, az alázatot is, mely elengedhetetlen a spirituális ébredéshez. Az öröm segít, hogy testünk és elménk között erőteljesebb párbeszéd alakuljon ki. Az örömérzeten keresztül megtanuljuk, hogyan relaxáljunk és hogyan engedjük el a feszültséget. Az impulzusok ekkor szabadon áramlanak a szervezetben, anélkül hogy bármi elnyomná őket, majd fokozatosan egységes ritmusalakzatokká állnak össze, s megnyugtatják az idegrendszert. Az öröm segít ráhangolódni érzékeinkre. Bizonyos buddhista és hindu hitrendszerek azt hangsúlyozzák, hogy az örömérzet és az érzékek félrevezetnek minket - az érzékszervek megfosztanak a valóság igaz természetének megismerésétől. Az érzékszervek azonban éppen hogy a megismerésre vágyó tudat kiterjesztései. Ha az észlelésünk tényleg megfosztana bennünket a valóság megismerésétől, akkor szemek, fülek és ízlelőbimbók nélkül születünk. De ez nem eszméletlenül érzékletes, inkább érzéketlenül esztelen lenne. Lényünk belső szféráit persze csak kifinomultabb érzékszervekkel fürkészhetjük, de vajon a közönségesebb érzetek elfojtása segíti ezt a folyamatot? Az érzékszerveken túli érzékelés legéteribb formájában is érzékelés marad. Másképp hogyan lehetnénk érzékenyek? Mint Alan Watts fogalmazott: „Az aszkétikus spiritualitás épp annak a betegségnek a tünete, amelyet gyógyítani próbál."
Az érzékelés fontos információforrás a tudat minden szintjén. Nyers adatokat közvetít, amelyek egy részét az agy információvá alakítja, elraktározza és elemzi. A testi érzetek figyelmen kívül hagyása elvág bennünket azoktól az értékes érzésektől, amelyek az információ agyhoz történő továbbításában, illetve a pszichikai és fiziológiai energia testben történő mozgatásában játszanak szerepet. Az érzetek érzéseink és érzelmeink építőkövei. Nélkülük élettelenek és összefüggéstelenek lennénk. Az öröm és az érzetek a hasi csakra lényegi elemei. Ha a vágy a mozgás magja, akkor az öröm a vágy gyökere és az érzékelés az öröm csatornája. Az öröm a test egészségének, a szellem megifjodásának, valamint személyes és társadalmi kapcsolataink összebékítésének a kulcsa. Sajnos arra tanítanak bennünket, hogy óvakodjunk az örömtől,
mely veszélyes csáberejével próbál eltéríteni a helyes útról. Arra tanítanak, hogy fojtsuk el öröm iránti vágyunkat, de miközben így teszünk, természetes testi követeléseinket is elnyomjuk, ami újfent a test és elme különválásához vezet. Nem könnyen engedünk még az olyan egyszerű örömöknek sem, mint hogy egy kicsivel tovább az ágyban maradjunk, tegyünk egy pihentető sétát vagy kényelmesebben öltözködjünk. Ezek a szigorú elvárások az elméből jönnek, nem a testből, így nem csoda, ha folyamatosan negatív hatással vannak az érzelemvilágunkra. ''