A JELEN
B88 💚💙
Zöld/Kék
'Jáde Császár'
Tarot: X.Szerencsekerék Visszaútja
💚💙Jáde Császár zöld/kék palacka lesz a központi témája a 41.hetünknek.
Fontos lesz a napokban, hogy otthonosan érezzük magunkat akkor is,
ha az élet állandóan próbára tesz,
és folyamatosan változó mozgásban tart minket.


💚💙Alapvető kérdésekben szükséges lehet döntéseket hoznunk,
hatalmi, érzelmi kommunikációs kihívásokkal szembesülhetünk.
💚💙Egy jelentős, karmikus jelzésű palack ez,
miszerint a jelenünk a múltunk tetteinek a következménye.
''Ki mint vet, úgy arat.''
A múltból tanulva a jelenben dönthetünk máshogy,
más hozzáállással másképp cselekedhetünk, és más eredményt teremtünk vele!
AMIT TENNI KELL
B69 🩷🤍
Magenta/Tiszta
'Harangszó'
Tarot: Érmék Tízes
🩷🤍Éljük meg minél teljesebben a pillanatot!
Ahhoz, hogy megtisztuljunk szenvedéseinktől,
észre kell tudnunk venni az élet apró csodáit,
az isteni szeretet, a kegyelem feloldozó ereje ezekben a kis dolgokban rejlik.


🩷🤍Legyünk éberek,
összpontosítsunk,
priorizáljuk teendőinket,
álljunk készen másoknak is segíteni, de adjunk magunknak szusszanásnyi időt is, nehogy kimerülésbe hajtsuk testünket.
🩷🤍''Keleten és nyugaton a harangszót gyakran használják a hívők istentiszteletre szólításhoz. A Magenta/Tiszta, bizonyos értelemben felhívás arra, hogy kerüljünk újra kapcsolatba a spiritualitásunkkal, a szellem valódi esszenciájával.''
/Mike Booth és Carol McKnight: Az Aura-Soma Forrásgyűjtemény/
AHOVÁ VEZET
B31 💚🧡
Zöld/Arany
'A Forrás'
Tarot: Botok Hatos
💚🧡Kihívásainkkal való megküzdés eredménye mindenképpen sikert, és mélyről jövő, szívből megnyílvánuló örömöt hoz számunkra.
Fejlődhet önértékelésünk, bizalmunk, mély félemektől, kétségektől szabadulhatunk meg, teljesnek, harmonikusnak érezhetjük az életünket!


💚🧡''Az arany energia kommunikálni kezd a szív smaragdjával az énen belül.
Amikor a belső bölcsesség (arany) helyet talál arra,
hogy kifejeződhessen a szíven keresztül (zöld),
akkor örömöt és harmóniát tapasztalhatunk.
Ennek alapján a B31 segíthet megtalálni a személyes erőpontot, egy helyet a természetben, ahol elégedettnek
és különösképpen a mindenséggel összhangban lévőnek érezhetjük magunkat."
/Mike Booth és Carol McKnight: Az Aura-Soma Forrásgyűjtemény/
MEGERŐSÍTÉS A HÉTRE
''Minden apró dologban felismerem az isteni szeretetet, így hálás vagyok és örömteli.''
Szeretnél egy személyre szóló festményt, mely rezgése által segít egyensúlyba kerülni Önmagaddal?
Készíttess velem Lélek-Egyensúly Mandalát!
Egy festményt, amely a lelked mélyéről szól hozzád!