A mandala szó szanszkrit eredetű, jelentése: kör, körszelet, korong. A Föld számos kultúrájában találkozunk mandala motívumokkal, melyek gyakran színesen pompáznak festményeken, üvegablakokon, épületek falán, kőbe vésve...stb.

''Ha a mandalával foglalkozunk, akkor egy tökéletes formával van dolgunk. Ha valóban átadjuk magunkat ennek a foglalatosságnak, akkor az ki fog hatni a tökéletességünkre, még ha ez kezdetben külsőleges is. ''

/Rüdiger Dahlke: A mandalák világa/

A kör a teljesség szimbóluma.

A mandalát, mint rendezett formákból, jelképekből álló körszimmetrikus alakzatot értelmezhetjük úgy,

hogy az univerzumot szimbolizálja, illetve egyben az emberi tudatot is.

Középpontja lényünk-tudatunk középpontjával analóg, a középpontot körülvevő körszimmetrikus tér a benne lévő formákkal és színekkel egyetemben pedig a tudatunk megnyilvánulását, kiterjedését, a világot képviseli, az abban való egyetemes rendet, harmóniát, teljességet jelképezi.

A mandala jelentését sokféleképpen lehet közelíteni – spirituálisan, művészileg, önismereti módon –, de van benne valami, ami mindenkit megszólít. Egyfajta csendes erő, ami a formák rendezettségéből, a színek harmóniájából sugárzik.

Ez az ősi rend nemcsak a szemnek szép: mélyen hat az elmére, a lélekre, a tudattalanra is. Carl Gustav Jung, a tudattalan térképkészítője is felismerte ezt a belső struktúrát – a mandalában az önmagunkhoz vezető utat látta.

Számomra a mandala nem csupán egy szimbólum, hanem egy kapu. Kapu az univerzummal való összhang felé – a belső teljesség, az Egész-ség emlékeztetője. Egy olyan emlékeztető, amit nem az ész, hanem a lélek ért meg elsőként.

"Egy kör igazi közepe egy pont. Egy pontnak azonban se kiterjedése, se fizikai helye nincs.

Így a pont mind az érzékelésünk, mind a képzelőerőnk számára megfoghatatlan. Nem a mi világunkból való, mert a mi világunkban mindennek van kiterjedése és dimenziója, mert a világ: forma.

A pont viszont egy másik létezési rendbe tartozik, a világon túl létezik, a szó szoros értelmében metafizikai. Egységet, egészséget, tökéletességet szimbolizál, így minden kultúrában és korban Isten szimbóluma.

A pontban benne van minden, de csak mint lehetőség, mint megvalósulatlan állapot. Kör és gömb születik belőle, ezek a pont megjelenési formái. Ami a pontban még metafizikai lehetőség, az a körben és gömbben formára lel.

A kör a pont plusz dimenziója, így a kör a középpontból él, az határozza meg,
akkor is, ha ez számunkra megfoghatatlan. A pont és a kör – az Isten és a világ – az egy és a sok, a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult, a tartalom és a forma, a metafizikai és a fizikai – fogalmi párok, és ugyanazt jelentik. Hasonlatként a mag és a kifejlett növény viszonyára gondolhatunk.

Fel kell ismernünk, hogy a kicsiben, a részben bennfoglaltatik az egész, mert nekünk, embereknek a megismeréshez mindig szükségünk van a dimenzionalitásra (vagyis a térbeli kiterjedés szempontjának figyelembevételére). Azért kell az embernek a látható formák világa, hogy felismerje benne a Láthatatlant. Azért van szükségünk testre, hogy tudati tapasztalatokat szerezhessünk. A látható világ a transzcendenciával (azaz a tapasztalatfelettivel, az érzék-
felettivel, a nem anyagival) való kapcsolatfelvétel eszköze.

Isten a világ által nyilatkoztatja ki magát...
Ha tehát egy mandala ábrázolásával foglalkozunk, úgy annak tökéletes struktúrája hasonlóan hat majd a mi struktúránkra.'..."
/Rüdiger Dahlke: A MANDALÁK VILÁGA
Thorwald Dethlefsen előszavából /