''A SZAVAK: KÓDOK

A szavak képesek tüzet gyújtani az emberek fejében.
A szavak a legkeményebb szívből is képesek
könnycseppeket fakasztani.
– Patrick Rothfuss író

Azt mondják, hogy ha egy értékes dolgot el akarunk rejteni, tegyük közszemlére. Látványosan igazolják ezt a gondolatot az egyiptomi Szakkara nekropoliszában talált ősi piramisszövegek. A sírkamrák hosszú labirintusa,olyan titkot rejtett magában, amit több mint 4000 éve mindenki láthatott, aki csak járt a föld alatti építményben. Az V. dinasztiabeli Unasz király uralkodása alatt készült folyosókat a padlótól a mennyezetig elgondolkodtató üzeneteket hordozó hieroglifák borítják.

TÉRKÉP A KÖVETKEZŐ VILÁGBA

A falakba írva, vésve és faragva olvasható az útmutatás arról, hogy az emberi lélek hogyan utazzon a halálban, amikor elhagyja fizikai testét, és elindul a másvilágba. Ám a rendkívül jó állapotban fennmaradt feliratok nem csupán útmutatóul szolgálnak az utazás befejezéséhez. A köztes állapot alkímiája mellett a szöveg számos, az ilyen út során óhatatlanul felmerülő érzésről is szó, így az aggodalomról, a kételyről, a szorongásról és a félelemről.
Az ember életére jellemző bonyolult és intim kapcsolatokat, a nehéz helyzeteket, és az életben maradásért vívott küzdelmet követően a halál idején természetszerűen megkérdőjeleződnek az életben meghozott döntések. Az élet személyes értékelése kételyeket ébreszthet, amikor eljön az a pillanat, hogy a lélek méltónak bizonyul a következő világba való átlépésre. Mivel fizikailag senki, aki vigaszt és megnyugvást nyújtott volna Unasz király lelkének az átalakulás pillanatában, nem lehetett jelen, az ókori írástudók ezeket az üzeneteket örökítették meg a falakon, mintegy helyettesítő princípiumként, a korabeli egyiptomi vallásos szekták elterjedt szokásait követve. A halálba utazó lélek támogatásának kulcsa, hogy a gondolkodásnak gyökeresen meg kell változnia a halál időpontja előtt. Ez az elmozdulás indítja el a fizikai folyamatot, amely a túlvilágba tartó lélek számára sikeres utat biztosít. A halál előtti beavatás sikerének feltétele, hogy a temetkezési szövegek megegyezzenek azokkal a szövegekkel, amelyeket a lélek – ebben az esetben Unasz király lelke – már a halála előtt megismert. Azaz haláltusája közben a király már gondolt a túlvilágba vezető útra.
Érzelmileg már felkészült a rá váró átalakulás energia elmozdulására. Agya már áthuzalozódott az új megtapasztalás támogatására. A templomfalak hieroglifái katalizátorként támogatták Unasz király gondolkodásának átalakulását. A döntő tényező, hogy a hieroglifák (képekkel ábrázolt szavak) voltak a váltást előidéző kódok.

TITOK A HIMALÁJÁBAN

A Himalája fennsíkjain mindennap van nyár és tél – a nyár a közvetlen, magassági napsugárzás, a tél pedig, amikor a nap eltűnik a Himalája csipkés élű csúcsai mögött. Meghívtam negyven embert, hogy csatlakozzanak hozzám egy ide, a világ túlsó felére vezető utazásra, az egyik legtávolabbi, legelszigeteltebb és legcsodálatosabb, a szent tudást a mai napig őrző helyre:
egy ősi tibeti kolostorba. Tizennégy napig szoktattuk testünket a tengerszint feletti 5000 méteres magassághoz. Kézzel vájt facsónakban utaztunk egy jeges folyón, órákig néztünk egymás szemébe az orvosi maszkok felett, amelyek védtek a veterán kínai buszunk padlójából áradó porfelhőtől. Kapaszkodtunk az ülésekbe, sőt egymásba is, felkészültünk a legrosszabbra, hogy kiesünk a buszból, ahogy áthaladtunk az elmosott hidakon és az úttalan sivatagokon, csak hogy ezen a helyen lehessünk. De a végállomás szépsége megért minden kék foltot és porfelhőt. Ha a kolostorokat könnyebben meg lehetne közelíteni, emberek ezrei tették volna meg a hozzájuk vezető utat az idők során, és az időtlen szentélyekben megőrzött bölcsesség valószínűleg a „fejlődés” áldozatául esett volna. E napon egyszer csak ott találtam magam a csoportommal egy ablaktalan kápolna hideg kőpadlóján ülve, vártuk, hogy találkozhassunk végre az ősi templom rangidős szerzetesével.

A SZAVAK: KÓDOK

Figyelmemet egyenesen a gyönyörű és kortalannak tűnő ember szemébe vezettem, aki gesztenyebarna szerzetesi öltözékben, lótuszülésben ült előttem. Ő volt a kolostor apátja. Tolmácsunk segítségével ugyanazt a kérdést tettem fel neki, amelyet minden szerzetesnek és apácának feltettem, akikkel zarándoklatunk során találkoztunk.
– Amikor imádkozni látjuk – kezdtem –, mit csinál a testében? Amikor kívülről az látszik, hogy napi 14-16 órán keresztül mantrákat kántál és énekel, mi történik belül?
A fordító tolmácsolta az apát szavait, közben erős érzés hullámzott át a testemen, mert rájöttem, hogy ezért kellett eljönnünk erre a helyre.
– Soha nem láthatod az imádságot – felelte –, mert az imádság láthatatlan.
– Megigazította nehéz gyapjúköpenyét a lába alatt, és így folytatta: – Amit látsz, azt kell megtennünk azért, hogy létrehozzuk az érzést a testünkben. Az érzés az ima, és a szavak teremtik meg az érzést!

A BÖLCSESSÉGKÓDOK

Az apát válasza egybecseng a legfrissebb tudományos folyóiratokban publikált felfedezésekkel. Elmondta, hogy az ősi énekek szavai katalizátorként kiváltják azokat az érzéseket, amelyek megváltoztatják a személy erre felajánlott testét. A szavak a kódok. Üzenete a nyugati gnosztikus és keresztény hagyományok ősi szentírásaiban 2000 évvel ezelőtt rögzített gondolatokat visszhangozzák. Például János evangéliumának korai fordításaiban (16:24) arra buzdítanak, hogy az imát olyan szavakkal erősítsük meg, amelyek hatására képesek vagyunk átadni magunkat az imákban megszólaló érzéseknek. „Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”
Ebből az derül ki, hogy a szavak lobbantják lángra az érzelmeket, amelyek hatására imánk olyan hatékony lesz, mint aztán a belőle fakadó események sora.
Ha megengedjük magunknak, hogy áthasson minket az, amit a kimondott szavak a tudat legmélyebb szintjén jelentenek, akkor megszületnek a kódok által kiváltott neurológiai és biológiai reakciók. A katalizálás potenciális erejéről, amilyen a biológiai láncreakció is, egyértelműen fogalmaz az írnok Tamás az ő nevét viselő elveszett evangéliumban. Azt állítja, hogy ha azt mondjuk egy hegynek, hogy „hegy, menj odébb”, a hegy odébb megy.
Ha ez a tudás az ókorban ilyen erővel bírt, és a múlt nagy részében következetesen működött, akkor ennek ma is használhatónak kell bizonyulnia! A tibeti apát és a gnosztikus evangélium szinte ugyanazokkal a szavakkal írják le ugyanazt az elvet.
A legősibb és legkedveltebb spirituális hagyományaink több mint 5000 évvel ezelőtt felismerték a kimondott szavak és az agyműködés közötti kapcsolatot. Konkrét szómintákra támaszkodtak, ezeket mondták el – imákat, mantrákat, himnuszokat és énekeket –, hogy inspirálódjanak belőlük, biztonság, kényelem és gyógyulás köszöntsön életükbe a mindennapi kihívásokkal való szembesülés során. És bár a régiek nem voltak a mai értelemben vett tudósok, tökéletesen ismerték a szókódok hatását.
Bár az idők megváltoztak, mégsem különbözünk annyira az őseinktől, amikor az ajtónkon bekopogtató kihívásokra kell válaszolnunk. Minket is megrendít szeretteink elvesztése. Mi is védelmet kérünk, amikor félünk. Mi is útmutatást keresünk nehéz döntések meghozatalakor. És ahogy őseinken,rajtunk is segíthetnek az ő életükben megszületett bölcsességkódok.''