''A bátorság mint tett

" A bátorság nem mindig hangos.
A bátorság néha egy csendes hang a nap végen:
Holnap újra megpróbálom.''
Mary Anne Radmacher

Az Óz, a csodak csodája című mozifilm egyik döntő pillanatában a Gyáva Oroszlán, aki a bátorságát keresi, merészen szembeszáll a félelmetes varázslóval és felfedi, hogy az állítólag ''nagy és hatalmas Óz" valójában csak egy erőtlen csaló ember. Egyértelműen bátor cselekedete és a felismerés ellenére,
hogy az, akitől a legjobban fél, olyasvalaki, aki még nála is jobban szorong, az Oroszlán nem hisz igazán a bátorságában addig, amíg a varázsló a szolgálatáért egy medált nem ad neki.

A Gyáva Oroszlánhoz hasonlóan mi is gyakran hajtunk végre bátor tetteket, de ha nem kíséri ezeket hangos üdvrivalgás és mások elismerése, akkor hajlamosak vagyunk átsiklani fölöttük és egy legyintéssel elintézni őket. Megerősítés hiányában kezdjük elhinni, hogy nem is vagyunk olyan bátrak. Az univerzum ebben a pillanatban elkezdi visszatükrözni nekünk a gyávaság valóságát és a bátorságunk valószínűleg nem ismétlődik meg többé.
A legtöbb ember úgy gondol a bátor tettekre, mint olyasmire, amit az emberek akkor hajtanak végre, amikor egyértelműen szükséges a közbelépés és a mentés, például baleset esetén vagy ha valakinek segítségre van szüksége, bátor tettekre azonban naponta bukkannak fel lehetőségek. Adódnak olyan helyzetek, amikor nagyon fontos, hogy kimondjunk egy kellemetlen igazságot vagy lemondva a hagyományokról kreatívan cselekedjünk, annak ellenére is, hogy kellemetlenül érezzük magunkat amiatt vagy fennáll a lehetősége, hogy mások tiltakozásával, vádjaival vagy visszavágásával találjuk szemben magunkat. Az ilyen bátor tettek lehetővé teszik, hogy egy más valóságot álmodjunk, ennek ellenére hajlamosak vagyunk alulértékelni ezeknek a tetteknek a fontosságát és gyorsan félresöpörjük ezeket.
Ha valaha coltál szószóló, vagyis aki kiáll valakinek a védelmében, vagy
aki elutasítja a szabályokat és hű marad önmagához ahelyett, hogy behódolna mások elvárásainak, talán zokon vetted és megsértődtél az elismerés és támogatás hiánya miatt. Mivel semmiféle dicséretet nem kaptál, végül talán meggyőzted magadat, hogy ez a tett valójában nem is volt olyan nagy dolog.. pedig igenis az volt.
A bátorságról talán olyan behatárolt elképzeléseid vannak, hogy az valami
grandiózus és drámai dolog, ami megmenti a világot és szerpentines felvonulást von maga után, és emiatt nem ismerted fel eddig, hogy a mindennapi életben olyan dolgoknak lehetsz részese, amelyek igenis befolyásolják a világot.
Lehet, hogy nemrég azt mondtad a partnerednek: ''sajnálom - amikor meg-
haragudtál rám, azért kezdtem kiabálni, mert úgy éreztem, védekeznem kel";
közben pedig azt gondoltad: egyetlen okos megjegyzéssel helyre tudnám tenni ezt az embert, de nem fogom, és veszekedés helyett egy másfajta párbeszédre invitáltad; vagy félretetted a nemtetszéstől való félelmedet és ragaszkodtál hozzá, hogy a csoport, amelyhez tartozol, gondolja át újra a nagy tervet, hogy megoldódjon a probléma, ami miatt pánikolsz. Nos, ezek a látszólag apró tettek, amelyek szenvedélyről, tisztességről és kreativitásról szólnak, sokkal fontosabbak, mint azt valaha gondoltad volna.
Nyilvánvalóan nem fog segíteni, ha azzal, hogy magunknak gratulálunk, átesünk a ló túloldalára és újra és újra átéljük egyetlen merész múltbéli tettünk dicsőségét. Az azonban nagyon fontos, hogy tudatában legyünk és értékeljünk minden egyes bátor tettet, legyen az bármilyen kicsi, ezek ugyanis
különleges elégedettséggel töltenek el és további bátor tettekre sarkallnak.
Amikor aztán úgy érezzük, hogy elértük az egyéni maximumot és nemes módon vetettük alá különböző gyakorlatoknak emberi természetünket, akkor fogjuk megtapasztalni az igazi elégedcttséget.
Nagyon sokan azt állítják, hogy spirituális küldetést teljesítenek, azonban amit általában keresünk, az egy meleg, bizsergető érzés a gyomorban, ami jó érzéssel tölt el és amitől úgy érezzük, jó emberek vagyunk. Igen, ez a
fajta elégedettség valóban jó érzés, de ez a küldetés nem igényel nagy bátorságot és saját magunkon kívül senki más javát nem szolgálja. A bátorság nem olyasvalami, amire törekedni vagy ami után vágyakozni kell, nem egy másik tétel a spirituális listánkon, amit arra használunk, hogy más emberekre (vagy magunkra) mély benyomást tegyünk. Ez valami olyasmi, amiben naponta, sőt óránként, részt kell venni, függelenül attól, hogy kapunk-e érte tapsot vagy egyáltalán észreveszi-e valaki.
Nem javasolt magunkon kívülre tekinteni bátorságunk értékeléséért, mivel ez akadályozza a sas- és kolibritudat elérését; bezár egy Engem senki sem értékel című áldozattudat történetébe. Tehát felejtsük el a közönség nyújtotta dicsőséget és értékeljük mi magunk a tetteinket. Fordítsunk időt ezek alatt a kis percek alatt elért öröm, büszkeség és erő élvezetére. Aztán pedig engedjük el ezeket a gondolatokat és érzéseket, hogy készen álljunk a következő alkalomra, amikor gyakorolhatjuk a bátorságot.
Amikor egy kosárlabdázó kosarat dob, tapsol egyet, jólérzi magát, és azonnal azt nézi, hol van a labda, keresve a következő lehetőséget a dobásra vagy csapattársa segítésére. Ha nem mozdul gyorsan tovább, a találat okozta öröm azonnal elmúlik, ahogy a másik csapat játékosai száguldani kezdenek a másik
palánk felé a labdával és dobnak.
Tartsd a szemed a labdán, játszd tovább a játékot, és légy nyitott arra, ami legközelebb történhet ahelyett, hogy elmerülnél a bátorságod fölötti merengésbe. lly módon bátran fogsz álmodni és nem esel bele az egód biztonságos hírnév utáni vágyakozásának csapdájába.''