''Hogyan válik a múltunk a jövőnkké?

Vizsgáljuk meg közelebbről, mi is történik a testünkkel biokémiai értelemben, amikor valamilyen gondolat vagy érzés keletkezik. Ha megfogalmazódik bennünk egy gondolat (vagy felidéződik egy emlék), az agyban beindul egy biokémiai reakció, amely arra készteti, hogy bizonyos kémiai jelzéseket bocsásson útjukra. Így válnak az anyagtalan gondolatok szó szerint anyaggá – kémiai hírvivőkké. E kémiai jelzések arra késztetik a testet, hogy az adott gondolatnak megfelelő érzés keletkezzen benne. Ha észreveszed, hogy egy bizonyos módon érzed magad, akkor további, olyan gondolatokat generálsz, amelyek megfelelnek ennek az érzésnek, az agyadban pedig további kémiai anyagok szabadulnak fel, hogy továbbra is a gondolataidnak megfelelően érezd magad.
Ha például valamilyen félelmetes gondolat fogalmazódik meg benned, elkezdesz félelmet érezni. Amint félni kezdesz, az érzés arra késztet, hogy még több félelmetes gondolatod támadjon, e gondolatok pedig további kémiai anyagokat szabadítanak fel az agyadban és a testedben, amelyek miatt tovább fogsz félni. Ezután már csak azt veszed majd észre, hogy beleragadtál egy ördögi körbe, amelyben a gondolkodásod érzelmeket teremt, az érzelmeid pedig gondolatokat hoznak létre. Ha a gondolatokat az agy nyelvének fogjuk fel, az érzéseket pedig a test nyelvének tekintjük, és a gondolkodás-érzés ciklusa válik a létállapotoddá, akkor teljes léted valójában megreked a múltban.
Ha folyton ugyanazokat az áramköröket használod – mivel folyton ugyanazok a gondolataid –, akkor ugyanazokra a sémákra huzalozod az agyad.
Ennek az lesz a következménye, hogy az agyad a múlt termékévé válik, idővel pedig egyre könnyebb lesz a megszokott módon gondolkodnod. Ugyanakkor ha újra meg újra ugyanazok az érzések keletkeznek benned – hiszen, mint mondtam, az érzelem egyfelől a test nyelve, másfelől pedig a múltbeli tapasztalatok kémiai szermaradványa –, a múlthoz kondicionálod a tested.
Nézzük most meg, mit is jelent ez a hétköznapi gyakorlatban. A fentiek fényében, tehát tudva, hogy az érzelmek és az érzések nem mások, mint
múltbeli események kémiai végtermékei, amint felkelsz reggel, és keresni kezded azt a jól ismert érzést, amit önmagadnak hívsz, máris a múltban
kezdődik a napod. Amikor tehát elkezdesz gondolkodni a problémáidon –amelyek különféle emberekhez, dolgokhoz, helyszínekhez és időpontokhoz kapcsolódó emlékekhez kötődnek –, olyan megszokott érzések jönnek létre benned, mint a boldogtalanság, a hiábavalóság, a bánat, a fájdalom, a gyász, a szorongás, az aggodalom, a frusztráció, az értéktelenség vagy a bűntudat. Ha az efféle érzelmek irányítják a gondolataidat, és nem tudod meghaladni az érzéseidet a gondolkodásoddal, valójában a múltban is gondolkodsz. Ha pedig ezek a megszokott érzelmek hatást gyakorolnak az aznap meghozandó döntéseidre, viselkedésedre vagy az önmagad számára teremtett tapasztalatokra, kiszámíthatónak fogsz tűnni – és az életed is megmarad ilyennek.
Tegyük most fel, hogy miután felébredsz, kikapcsolod az ébresztőt, és még ágyban fekve megnézed a Facebookot, az Instagramot, a WhatsAppot, a
Twittert, az sms-eidet, az e-mailjeidet és elolvasod a híreket. (Most aztán jó alaposan felidézted magadban, ki vagy, ugyanis megerősítetted a személyiséged és rácsatlakoztál a múltbeli és jelenbeli személyes valóságodra.) Aztán kimész a fürdőszobába, használod a vécét, fogat mosol, lezuhanyozol, felöltözöl, és irány a konyha. Iszol egy kávét, és megreggelizel. Esetleg újra ránézel a hírekre vagy az e-mailjeidre. Mindennap ugyanazt a rutint csinálod végig. Ezután munkába mész a megszokott útvonalon, és amikor megérkezel, ugyanazokkal a munkatársakkal lépsz interakcióba, akikkel előző nap. Lényegében ugyanazokat a feladatokat hajtod végre, amelyeket előző nap.
Lehet, hogy még az egyes kihívásokra adott érzelmi reakcióid is ugyanazok. Munka után hazamész; útközben valószínűleg a megszokott közértbe mész be, és olyan ételt veszel, amelyet szeretsz és mindig eszel. Megszokott ételt főzöl tehát vacsorára, és a megszokott időpontban megnézed a megszokott tévéműsort, miközben a nappali megszokott részén ülsz. Aztán alváshoz készülődsz, ahogy mindig szoktál – fogat mosol (jobb kézzel, a szád jobb felső részétől kezdve), bebújsz az ágy ugyanazon oldalára, esetleg olvasol egy kicsit, majd elalszol.
Ha a megszokott tevékenységeket végzed nap nap után, előbb-utóbb szokássá válnak. A szokás nem más, mint automatikus, tudattalan gondolatok,
viselkedések és érzelmek redundáns összessége, amelyekre a gyakori ismétlés során tettél szert. Lényegében azt jelenti, hogy a tested robotpilóta-üzemmódban van és programokat futtat, így idővel a test átveszi az elme szerepét. Annyiszor csináltad már ezeket a dolgokat, hogy a tested jobban tudja, mit hogyan végezzen el, mint az agyad vagy a tudatos elméd. Egyszerűen csak robotpilóta-üzemmódba kapcsolsz, és a tudatalatti átveszi az irányítást, ami azt jelenti, hogy másnap felkelsz, és lényegében megint mindent ugyanúgy fogsz csinálni. A tested tehát szó szerint magával ragad ugyanabba a kiszámítható jövőbe, amely azon alapul, amit újra és újra csináltál a megszokott múltban.
Ugyanolyan gondolataid lesznek, aztán ugyanolyan döntéseket hozol, amelyek a megszokott viselkedéshez vezetnek és a megszokott élményeket teremtik meg, amelyek viszont a megszokott érzelmeket hozzák létre. Idővel létrejön egy mélyen bevésődött idegi hálózat az agyban, és érzelmileg arra kondicionálod a tested, hogy a múltban éljen – és ez a múlt válik a jövőddé.
Ha végignéznéd a napod, kezdve onnan, hogy reggel felkelsz, egészen addig, hogy este lefekszel, kiválaszthatnád akár a mai vagy a tegnapi napod (a
múltad), és beilleszthetnéd a másnapi helyére (a jövődbe), hiszen lényegében másnap is ugyanazt fogod csinálni, amit ma – és másnap is és másnap is. Be kell látnod, hogy ha minden napod egyforma, a holnapod egészen olyan lesz, mint a tegnapod. A jövőd csupán visszatérés a múltba. Ez azért van, mert a tegnapod teremti a holnapod...''