"MEGSZABADULÁS A BOLDOGTALANSÁGTÓL

Kelletlenül teszed-e azt, amit teszel? Lehet, hogy a munkádról van szó, lehet, hogy olyan feladatról, amit elvállaltál, de egy részed mégis idegenkedik tőle, és ellenáll neki. Él-e benned kimondatlan neheztelés valaki, hozzád közel álló emberrel szemben? Tudod-e, hogy az energia, amit így bocsátasz ki magadból, az annyira káros, hogy nem csupán önmagadat, de még a körülötted levőket is megfertőzi? Nézz alaposan önmagadba! Találod-e ott akár csak nyomát is neheztelésnek, vonakodásnak? Ha igen, akkor figyeld meg azt mentális és érzelmi szinten is! Milyen gondolatokat kreál elméd a szóban forgó helyzettel kapcsolatban? Ezt követően pedig vedd szemügyre érzelmedet, ami tulajdonképpen a test reakciója az adott gondolatokra! Érezd át érzelmedet! Kellemes vagy kellemetlen érzés jár át? Olyan energia ez, amit szívesen választanál magadnak? Rendelkezel a választás lehetőségével? Lehet, hogy valóban kihasználnak; lehet, hogy a végzett tevékenységed valóban unalmas és fárasztó; lehet, hogy egy hozzád közel álló ember valóban inkorrekt, tudattalan, vagy személye irritál téged - ám mindez lényegtelen. Nem számít, hogy az adott helyzettel kapcsolatos gondolataid megalapozottak-e vagy sem. A tény az, hogy ellenállsz annak, ami van. A jelen pillanatot ellenségeddé teszed. Boldogtalanságot teremtesz, konfliktust hozol létre a belső és a külső valóság között. Boldogtalanságod nemcsak saját magad és a körülötted levők belső lényét szennyezi be, hanem a kollektív emberi pszichét is, amelynek elválaszthatatlan része vagy. A bolygó szennyezettsége csak külső tükröződése a belső, pszichés szennyezettségnek. Szükségszerű következménye annak, hogy sok millió tudattalan egyén nem vállal felelősséget belső teréért.

Vagy hagyd abba, amit éppen teszel, beszélj az ügyben érintett emberrel, és mondd el neki őszintén, hogy mit érzel; vagy ereszd el a negativitást, amit az elméd a helyzettel kapcsolatban létrehozott, és ami kizárólag hamis éntudatod megerősítését szolgálja! Fontos fölismerni a dolog hiábavalóságát. A negativitás soha nem a leghatékonyabb módja egy helyzet megoldásának! Valójában a legtöbb esetben csapdában tart, és megakadályozza az igazi változást. Minden, amit negatív energiával teszel, megfertőződik általa, és idővel még több fájdalmat, még több boldogtalanságot szül. Ráadásul minden negatív belső állapot ragályos. A boldogtalanság könnyebben terjed, mint a testi betegség. A negativitás a rezonancia egyetemes törvénye révén kiváltja és táplálja a másokban lappangó negativitást, hacsak az illető nem védett azzal szemben. Védelmet pedig kizárólag a magas szintű tudatosság ad.

Szennyezed a világot, vagy megtisztítod azt a fölgyülemlett szeméttől? Te vagy a felelős belső teredért, senki más, ahogy a bolygóért is felelősséggel tartozol. Ahogy bent, úgy kint; ha az emberek megtisztulnak a belső szennyeződéstől, akkor a külső környezet szennyezését is abba fogják hagyni.

Hogyan eresszem el a negativitást?

Úgy, hogy elereszted. Hogyan eresztesz el egy forró széndarabot, amit a kezedben tartasz? Hogyan eresztesz el egy nehéz, haszontalan csomagot, amit cipelsz? Rájössz, hogy nem akarsz többé szenvedni a fájdalomtól, nehéz terhet cipelni, és azzal elengeded.

A mély tudattalanságot - mint amilyen az érzelmi fájdalomtest vagy más (pl. egy szeretted elvesztése miatti) mély fájdalom - a jelenléted fényével ötvözött elfogadással, a fenntartott figyelmeddel kell transzmutálni, azaz átalakítani. A szokványos tudattalanság számos mintáját azonban könnyen eleresztheted, amint rájössz, hogy nem akarod már őket, és nincs már rájuk szükséged; amint fölismered, hogy van választási lehetőséged, hogy lényed nem csupán egy halom feltételes reflex. Mindehhez az kell, hogy hozzáférj a most erejéhez. Anélkül ugyanis nincs választási lehetőséged.

Ha egyes érzelmeket negatívnak nevezel, nem teremted-e meg azzal a jó és a rossz mentális polaritását, ahogy azt korábban kifejtetted?

Nem. A polaritás korábbi stádiumban teremtődött meg, amikor elméd a jelen pillanatot rossznak ítélte meg. Ez az ítélet teremtette meg aztán a negatív érzelmet.

De ha egyes érzelmeket negatívnak nevezel, azzal valójában nem azt mondod, hogy nem kéne lenniük, hogy nem rendjén való, ha élnek bennünk ilyen érzelmek? Szerintem meg kell engedni magunknak, hogy bármilyen érzés felszínre jöhessen bennünk, nem pedig rossznak vagy jónak neveznünk őket, illetve azt mondanunk, hogy nem kéne lenniük. Rendjén való, hogy olykor neheztelünk valakire, rendjén való, hogy olykor mérgesek vagy rosszkedvűek vagyunk, vagy bármi hasonló, mert ellenkező esetben elfojtást, belső konfliktust teremtenénk! Minden rendben van úgy, ahogy van.

Természetesen így igaz. Ha jelentkezik egy elmeminta, érzelem vagy reakció, fogadd el! Nem voltál elég tudatos ahhoz, hogy abban az ügyben választásod lett volna. Ez nem kritika, csupán tény. Ha lett volna választási lehetőséged, vagy ha fölismerted volna, hogy van választási lehetőséged, akkor a szenvedés vagy az öröm, a kellemes vagy a kellemetlen, a béke vagy a konfliktus mellett döntöttél volna? Választanál-e olyan gondolatot vagy érzést, ami elszakít téged a jólét természetes állapotától, a belső életörömtől? Az ilyen érzéseket nevezem én negatívnak, ami egyszerűen rosszat jelent. Nem abban az értelemben, hogy „nem kellett volna megtenned”, hanem csak egyszerűen és szimplán rossz, mint mondjuk a gyomorfájás.

Hogyan lehetséges, hogy egyedül a XX. században több mint százmillió embertársát ölte meg az ember? Minden képzeletet fölülmúl a fájdalom mennyisége, amelyet az emberek egymásnak okoznak. És akkor még egy szó sem esett arról a gondolati, érzelmi és fizikai erőszakról, kínzásról, fájdalomról és kegyetlenségről, amit továbbra is egymás és más érző lények vállára raknak.

Vajon azért tesznek így, mert kapcsolatban vannak természetes állapotukkal, a belső életörömmel? Persze, hogy nem! Csak a nagyon negatív állapotban lévők, csak a magukat nagyon rosszul érző emberek teremthetnek ilyen - az érzelmi állapotukat tükröző - valóságot. Jelenleg a természet és az őket eltartó bolygó elpusztításával foglalatoskodnak. Hihetetlen, de igaz. Az emberiség egy vészesen őrült és nagybeteg faj! Ez nem kritika. Ez tény. Ahogy az is tény, hogy az épelméjűség ott van az őrület mögött. A gyógyulás és a helyrehozás most, ebben a pillanatban elérhető!

Visszatérve arra, amit konkrétan mondtál: valóban igaz, hogy ha elfogadod a neheztelésedet, rosszkedvedet, haragodat stb., akkor már nem kényszerülsz arra, hogy vakon kiéld ezeket az érzelmeket, és kevésbé valószínű, hogy másokra vetíted ki őket. De vajon nem csapod-e be magadat? Ha már egy ideje gyakorlod az elfogadást - ahogy teszed is -, elkövetkezik az a pillanat, amikor a következő szintre kell lépned, ahol ezek a negatív érzelmek többé már létre sem jönnek. Ha ezt a lépést nem teszed meg, akkor az „elfogadásod” csupán egy mentális címkévé válik, ami lehetővé teszi az egódnak, hogy továbbra is elmerüljön a boldogtalanságban, s így megerősítse a többi embertől, a környezetedtől, az itt és mostodtól való elkülönültséged érzését. Amint tudod, az elkülönülés alapozza meg az ego identitásérzetét. A valódi elfogadás azonnal átalakítani ezeket az érzéseket! És ha valóban mélyen tudnád, hogy „minden rendben van” - ahogy fogalmaztál, s ami igaz is -, akkor élnének-e benned egyáltalán ilyen negatív érzések? Kritika nélkül, a valóval szembeni ellenállás nélkül nem is jöhetnének létre! A „minden rendben van” gondolat ugyan ott ül elmédben, de mélyen belül valójában nem hiszed azt el, s így a szembenállás régi mentális-emocionális mintái még mindig működnek benned. Ettől érzed rosszul magad!

Ez is rendben van...

A tudattalansághoz és a szenvedéshez való jogodat véded? Ne aggódj, azt senki sem veszi el tőled. Ha észreveszed, hogy valamilyen étel beteggé tesz, vajon eszed-e továbbra is azt, és hajtogatod-e, hogy rendjén való betegnek lenni?"