Eckhart Tolle: Új Föld

"A BOLDOGSÁG MINT SZEREP KONTRA VALÓDI BOLDOGSÁG
„Hogy vagy?” „Remekül! Jobban már nem is lehetnék!” Igaz vagy nem? Sok esetben a boldogság csak szerep, amit az emberek eljátszanak, és a mosoly díszlete mögött hatalmas mennyiségű fájdalom lapul. A boldogtalanságot gyakran eltakarja a mosolygó külső és a csillogó, fehér fogsor; az emberek sokszor letagadják – néha még maguk előtt is –, hogy valójában sok bennük a boldogtalanság, s ezért oly gyakori a depresszió, a letörés és a túlreagálás.
A „remekül vagyok” olyan szerep, amit az ego Amerikában gyakrabban alakít, mint számos más országban, ahol nyomorultul lenni és annak látszani szinte a „szabvány”, és ezért társadalmilag meglehetősen elfogadott. Valószínűleg túlzás, de nekem azt mondták, hogy egy bizonyos skandináv ország fıvárosában az ittas viselkedésért járó letartóztatást kockáztatod, ha az utcán ismeretlenekre rámosolyogsz. Ha boldogtalanság van benned, akkor először is be kell ismerned, hogy az ott van. De ne mondd, hogy „boldogtalan vagyok”! A boldogtalanságnak semmi köze ahhoz, aki vagy. Mondd azt: „Boldogtalanság van bennem.” Majd kutakodj! A dolognak köze lehet a helyzethez, amiben épp leledzel. A helyzet megváltoztatásához esetleg cselekedned kell, vagy ki kell lépned a szituációból. Ha pedig történetesen semmit sem tehetsz, akkor nézz szembe azzal, ami van, és mondd: „Nos, ebben a pillanatban ez van. Választhatok: vagy elfogadom, vagy nyomorultul érzem magam.” A boldogtalanság elsődleges oka sohasem a helyzet, hanem az arról alkotott gondolatod. Légy tudatában gondolataidnak! Válaszd el őket a szituációtól, ami mindig semleges, ami mindig úgy van, ahogy van. Ott a helyzet, illetve a tény; itt pedig a vele kapcsolatos gondolatom. Ahelyett, hogy történeteket kreálnál, maradj a tényeknél! Például a „tönkrementem”: történet. Ez korlátoz, és megakadályozza, hogy hatékony lépéseket tegyél. A „fél dollár maradt a bankszámlámon”: tény. A tényekkel történő szembenézés mindig erőt adó. Légy tudatában, hogy javarészt a gondolataid teremtik meg az érzéseidet! Lásd meg a gondolkodásod és az érzelmeid közti kapcsolatot! Ahelyett, hogy a gondolataid és az érzelmeid lennél, légy a mögöttük meghúzódó tudatosság! Ne keresd a boldogságot! Ha keresed, nem találod meg, mert a keresés a boldogság ellentéte. A boldogság mindig elérhetetlen, ám a boldogtalanságtól meg tudsz szabadulni, most rögtön, ha szembenézel azzal, ami van, ahelyett, hogy azzal kapcsolatos történeteket kreálnál. A boldogtalanság elfedi a természetes jóllétedet és lelki békédet, a valódi boldogság forrását."

MEGERŐSÍTÉS A HÉTRE

"A bennem élő öröm a lényem legmélyéről fakad és ezt az örömöt választom újra és újra az életemben.''

Szeretnél egy személyre szóló festményt, mely rezgése által segít egyensúlyba kerülni Önmagaddal?

Készíttess velem Lélek-Egyensúly Mandalát!

Egy festményt, amely a lelked mélyéről szól hozzád!

HA TETSZETT OSZD MEG MÁSSAL IS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top

This will close in 0 seconds