"AZ ÉRZELMI RABSZOLGASÁGBÓL AZ ÉRZELMI SZABADSÁGBA

Az érzelmi szabadság felé vezető utunkon majd mindannyian ugyanazt a három stádiumot éljük meg az emberekhez való kapcsolódásunkban.

Első stádium: ebben a szakaszban, amit én érzelmi rabszolgaságnak nevezek, úgy hisszük, hogy felelősek 'vagyunk mások érzéseiért. Úgy gondoljuk, hogy folyamatosan mások boldogságára kell törekednünk. Ha ők nem látszanak boldognak, akkor azért mi érezzük magunkat felelősnek, és próbálunk valamit tenni. Ennek aztán idővel könnyen az lehet a következménye, hogy a hozzánk legközelebb álló emberek végül terhessé válnak számunkra!

A mások érzéseiért vállalt felelősség bensőséges kapcsolatokat tehet tönkre. Nagyon gyakran találkozom a következő dilemmával: ,,Nagyon félek a párkapcsolatoktól. Minden alkalommal, amikor azt látom, hogy a páromnak valamilyen fájdalma van, vagy hiányzik neki valami, akkor úgy érzem, mintha fogva tartana valami. mintha nem kapnék levegőt, és kimenekülök a kapcsolatból, amilyen gyorsan csak lehet. Gyakori ez a reakció azok körében, akik a szerelmet saját szükségleteik megtagadásaként élik meg, hogy a szeretett lény szükségleteit kiszolgálhassák. A kapcsolat kezdeti szakaszában a szerelmespár tagjai - szabad döntésük alapján - élvezettel és együttérzéssel vannak együtt. Viszonyuk ekkor jókedvű, spontán és gyönyörű. Ahogy azonban a kapcsolat ,,komollyá" válik, úgy kezd a pár két tagja egymás érzéseiért egyre nagyobb felelősséget vállalni.

Ha én lennék az a fél, aki ezt fölismeri, akkor a következő magyarázattal tudatosítanám a helyzetet: ,,Nem tudom elviselni, amikor azt látom, hogy elveszítem magam egy kapcsolatban. Amikor érzem a párom fájdalmát, elvesztem önmagam, és ekkor egyszerűen ki kell, hogy szabaduljak abból a helyzetből."` Ha nem lennék tisztában ezzel a reakciómmal. akkor ráadásul valószínűleg a páromat okolnám kapcsolatunk megromlásáért. Ezt mondanám: ,.A párom olyan házsártos és ragaszkodó, hogy az már lassan tönkreteszi a kapcsolatunkat!" Erre a párom joggal ütne vissza azzal, hogy márpedig az ő szükségleteivel semmi baj nincs. A helyzetet csak tovább rontaná, ha igaznak vélné a szemrehányásomat. Bölcsebb, ha empatikus választ ad az érzelmi rabszolgaság okozta fájdalmamra:,,Szóval hirtelen megriadsz. Nagyon nehéz fenntartanod a köztünk lévő őszinte figyelmességet és szeretetet anélkül, hogy ebből magadnak felelősséget, feladatot, kötelességet csinálnál ...Úgy érzed, mintha az élettered beszűkülne, mert úgy érzed, hogy állandóan törődnöd kell velem.' Ha azonban az empatikus válasz helyett így szól: ,Feszült vagy, mert én túlságosan követelőző vagyok veled?", akkor mindketten az érzelmi rabszolgaság béklyójában fogunk vergődni, minimálisra csökkentve kapcsolatunk túlélési esélyeit.

Második stádium: ebben a szakaszban rájövünk arra, milyen sokba kerül mások érzelmeiért felelősséget vállalni, csak azért, hogy a kedvükben járjunk. Amikor ráébredünk, hogy hány éven át hagytuk cserben saját magunkat, könnyen elkeseredhetünk. Ezt a szakaszt némi iróniával az undok szakasznak neveztem el, mert - a másik fájdalmának észlelésekor - ilyesféle megjegyzéseket szoktunk tenni: ,,Ez a te bajod!" ,,Én nem vagyok felelős a te érzéseidért!" Tisztában vagyunk azzal, hogy miért nem vagyunk felelősek, de azzal még nem, hogy miként viselkedjünk felelősen másokkal, úgy, hogy az már ne vezessen érzelmi rabsághoz.

Ha kiemelkedünk az érzelmi rabszolgaság stádiumából, azért még hordozhatunk magunkban félelmet és bűntudatot a saját szükségleteinkkel kapcsolatban. Nem meglepớ tehát, hogy ezeket a szükségleteinket olyan formában fejezzük ki, hogy az mások számára merevnek és hajthatatlannak tűnik. Az egyik foglalkozás szünetében például egy fiatal hölgy örömmel újságolta fölfedezését. amit érzelmi rabszolgaságával kapcsolatban tett. A szünet után javaslatot tettem arra vonatkozóan, hogy mivel folytassuk a munkát A fiatal hölgy magabiztosan közbeszólt: ,,én inkább mást csinánnék". Érzékeltem, hogy újonnan fölfedezett jogait gyakorolja szükséglete kifejezésével - még akkor is, ha ez ellentétes volt másokéval.

Hogy segítsek rátalálnia arra, amit akar, megkérdeztem: ,,Akkor is mást akarsz csinálni, ha ez ellentétes az, én szükségleteimmel?"

Egy pillanatig gondolkodott, majd azt hebegte, hogy, ,,Igen ....vagyis... Úgy értem nem.' Zavara jól jelzi, hogy az ,,undok szakaszban" ébredünk rá, hogy az érzelmi felszabadulás többet takar, mint szükségleteink egyszerű kinyilvánítása.

Felidéződik bennem lányom, Marla érzelmi felszabadulásának egyik epizódja.

Ő mindig a "tökéletes kislány" volt, aki saját szükségleteinek megtagadása árán akart megfelelni mások kívánságainak. Amikor észrevettem, hogy milyen gyakran nyomja el saját vágyait, csakhogy kedvére tegyen másoknak, elmondtam neki, mennyire örülnék, ha gyakrabban hallanám tőle saját igényeit. Amikor először hoztam szóba a témát, Marla felkiáltott: ,,De papa, én senkinek sem akarok csalódást okozni! Elmagyaráztam Marlának, hogy az őszintesége nagyobb ajándékot jelentene másoknak, mint az, hogy kedvükre tesz, csak azért, hogy biztosítsa nyugalmukat. Bemutattam módszereket, ahogy együtt érezhet anélkül, hogy felelősséget vállalna az érzéseikért.

Hamarosan hírét vettem, hogy lányom már nyíltabban fejezi ki az érzelmeit. Fölhívott telefonon az iskola igazgatója, akit láthatóan megviselt egy Marlával lezajlott vitája, mely arról szólt, hogy miért visel Marla kezeslábast az iskolában. ,,Marla", mondta, ,,fiatal lầnyoknak nem való így öltözködniük". Mire Marla válasza egy velős ,,Menjen a fenébe!" volt. Ez számomramünneplésre adott okot. Marla leérettségizett az érzelmi rabszolgaságból, és belépett az ,,undok szakaszba". Megtanulta kifejezni a szükségleteit, és megkockáztatni, hogy ezért mások visszatetszésével kelljen szembenéznie. Persze még hátravolt annak megtanulása, hogy igényét úgy fejezze ki, hogy közben tiszteletben tartsa a másikét is, de bíztam benne, hogy ennek is eljön az ideje.

A harmadik stádiumban, az érzelmi felszabadulás szakaszában együttérzéssel reagálunk a másik szükségleteire, de nem félelem, bűntudat vagy szégyenérzet ösztönöz minket erre. Ezzel a hozzáállással saját és társaink életét egyaránt gazdagítjuk. Teljes felelősséget vállalunk saját szándékainkért és tetteinkért. de nem mások érzéseiért! Ebben a szakaszban már világos számunkra, hogy mások kárára sosem tudjuk kielégíteni az igényeinket. Az érzelmi felszabadulás azt jelenti, hogy miközben tisztán kifejezzük szükségleteinket mások felé, azt is tudtukra adjuk, hogy az ő szükségleteik teljesülése ugyanolyan fontos a számunkra, mint a sajátunké. Az EMK az ilyen szintű kapcsolatteremtést támogatja.''