''Teremtés a szívből 

Az emberek azóta imádkoznak Istenhez, hogy változtassa meg a külvilágban megnyilvánuló körülményeket, amióta Isten létezéséről fogalmat alkottunk, ám úgy tűnik, Isten nem mindig hallgatja meg imáinkat.   Vajon miért? Feltetted­-e  már valaha magadnak a kérdést, „Miért nem adja meg nekünk Isten, amit kérünk?” A Biblia azt mondja,„Kérjetek, és megadatik néktek.”  Ám nem úgy tűnik, hogy ez így lenne. A következők talán választ adnak a kérdésre.

Beszéljünk a teremtésről. Az iskolában és otthon is gyakran arra tanítanak bennünket, hogy az elemek és a fizikai törvények véletlen befolyása kényének­kedvének vagyunk kiszolgáltatva. És természetesen, ha igaznak tartjuk, ez a meggyőződés korlátozni fog bennünket, és valóságunkká válik.

Réges­régen azonban az emberek nem ilyen módon gondolkodtak. Hittek a valóság spirituális oldalában, ahol az emberi lélek belső szándéka révén képes formálni a külső valóságot. A The Isaiah Effect című írásában, Gregg Braden beszámol róla, hogy 1947-­ben régészek egy csoportja a Holttengeri Tekercsek közelében egy Ésaiás Tekercsnek nevezett dokumentumot talált. Az ősi Ésaiás Tekercs leírja, az ember hatalommal   rendelkezik ahhoz, hogy befolyásolja a jövőbeli lehetőségeket, megváltoztassa a próféciákat, s átformálja a külső és belső világot.

Manapság techno­kultúránk úgy véli, ez csupán kitaláció. Valóban az volna? Ha nem tudjuk befolyásolni a jelent  és a jövőt, akkor Jézus minden szavának hazugságnak kell lennie. Nem vitt­e véghez olyan csodákat, mint például a víz molekuláris szerkezetének borrá történő változtatása? Még a halálból is visszahozott egy embert, és életre keltette! A modern tudomány azt hiszi, hogy az efféle történetek csupán azok, történetek,   mert a tudomány nem igazán tudja alátámasztani az ehhez hasonló elgondolásokat.

És vajon mi a helyzet azokkal a csodálatos gyermekekkel, akik világszerte kezdenek felbukkanni. Olyan csodákra képesek, melyeket Jézus vitt véghez, s a tudomány olyan tekintélyes folyóiratokban is hírt adott róluk, mint például a Nature Journal és az Omni Magazine. A tudósok nem értik, miképpen tudnak ezek a gyermekek ilyen csodálatos pszichikus jelenségeket produkálni, azt azonban megörökítik, hogy ezt teszik. És vajon milyen összefüggésben áll mindezzel a szívben rejlő szakrális tér? Mielőtt magyarázattal szolgálnék erre, először azt kell megvizsgálnunk, mi módon teremt csodákat az elme, majd össze kell vetnünk azzal, hogy a szív szakrális tere miként viszi véghez ugyanezt.

Teremtés az elméből 

Amikor Istenhez imádkozunk, gyakran érezzük úgy, hogy az égvilágon semmi sem történik. Az Ésaiás Tekercs világosan rámutat, hogy miért van ez így. Azt  állítja, minden csoda a figyelemmel, vagy az elme összpontosításával kezdődik ­- elménk figyelmét afelé fordítjuk, amit megvalósulni szeretnénk látni.

Mondjuk, ki akarunk gyógyulni egy súlyos betegségből, ezért gondolatainkat testünk érintett része felé  irányítjuk. Ennyi természetesen nem elég ahhoz, hogy bármi is történjen, ám a gyógyulási folyamat beindítása szempontjából lényegbevágó lépést jelent.

A figyelem után a szándék következik. Példánkat folytatva, miután figyelmünket a test adott pontjára irányítottuk, megfogalmazzuk magunkban a szándékot, hogy távozzon a betegség. Ez azonban még mindig nem elég. Három másik részt is be kell vonnunk, különben semmi nem történik ­ a mentális testet, az érzelmi testet és a fizikai testet. A mentális testnek vagy elmének látnia kell gyógyult állapotában az adott testrészt; rögzítenie kell a teljesen egészséges testrész képét, mellyel az égvilágon semmi baj sincs. Biztosan kell tudnia, hogy ez a gyógyulás vagy abban a pillanatban megy végbe, vagy valamikor a jövőben, meghatározott   időkeretek között fog bekövetkezni, attól függően, hogy az ember mit tud elfogadni. El tudod fogadni az azonnali gyógyulás lehetőségét, vagy hiedelemmintádnak több időre van szüksége? Elengedhetetlenül fontos tudni ezt, ám még mindig nem elég.

A következő lépésben az érzelmi testet kell belevonni a folyamatba. Éreznünk kell azt, hogy milyen lesz tökéletesen egészségesnek lenni, a betegség nélkül élni. Valóban át kell élnünk ezt az érzést, nem pusztán
elménkkel gondolni, hogy érezzük azt. Ez sokak számára kényes pontotjelent, ám ha nem vonjuk be az érzelmi testet, egyáltalán semmi sem fog történni.

És ez még mindig nem elég. Imádkozhatunk a gyógyulásért; szándékunkban állhat meggyógyulni; elménk tudatában lehet, hogy testünk meggyógyult, vagy meg fog gyógyulni; és érzelmi testünk átélheti az érzést - mondjuk,   az   örömöt -­, hogy testünk teljesen egészséges. Ám mindaddig, amíg nem vonjuk be a harmadik alkotórészt is, semmi nem fog történni.

Hány meg hány ember imádkozott valamiért a fent említett elemeket alkalmazva, és sírt órákon át, hogy megtörténjen, és még mindig ­semmi. Ez azért lehet így, mert az utolsó alkotórészt nem vették bele a számításba. Arról az alkotórészről van szó, melyről szinte mindenki megfeledkezik, vagy amelyet nem méltányol eléggé.  Az utolsó alkotóelem, az elfeledett aspektus nem más, mint a fizikai test. Még mindig példánk mentén haladva, éreznünk kell, hogy az adott testrész teljes egészében normális és egészséges. Ez nem azt jelenti, hogy egy mentális mintát érzünk a testünkben, inkább arról van szó, hogy valódi testérzeteket keltünk fel az adott testrészben. Nem érezzük tovább a fájdalmat; ehelyett életerőt, elevenséget érzünk a testünk azon területén, amelyre figyelmünket összpontosítjuk. Érezzük testünk egészségét és szépségét. Amikor a test válaszreakciójának végső lépése megvalósul, mindig csoda következik be. ''