Christopher Hansard: A boldog élet tibeti művészete
"Szeretet, kegyelem és irgalom
Ahogyan a szeretet az emberi lélek hajtóereje, úgy az irgalom az energia, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megbocsássunk, és a kegyelem állapotába kerüljünk.
Ez természetes spirituális állapot, és akkor jön létre bennünk, mikor rá vagyunk hangolódva a belső szeretetre. A kegyelem az energia, amely kifejezi az irgalmat az emberekkel való érintkezésünkben. A kegyelem szívében pedig ott lakik a békesség.
A szeretet mindenkiben jelen van, ez a legerősebb kapcsolatunk a többi emberrel. Ugyanakkor a szeretetet a félelem sok formája veszi körül. Félünk szeretni, és félünk attól, hogy minket szeressenek, mert rettegünk az elutasítástól, az elhagyástól és attól, hogy megcsalnak minket. Félünk attól is, hogy megbízzunk valakiben, vagy hogy közel kerüljünk hozzá. Néha a félelem arra is rávesz, hogy úgy tegyünk, mintha szeretnénk valakit. A szeretet örökkévaló. Mindegyikünknek meg kell találni a bátorságot, hogy elfogadjuk a szeretetet, amikor azt nyújtjak felénk, márpedig a szeretet mindig megtalál bennünket, nem hagy magára senkit. A legcsodálatosabb dolog, ami történhet velünk a mindennapjaink világában az, ha szeretünk, és ha viszont szeretnek minket. A szeretethez vezető ösvény kezdete, ha beengeded a kedvességet az életedbe, és megosztod a kedvességet a többiekkel. A szeretet arra törekszik, hogy ellenszolgaltatás nélkül adják, szabadon áramoljék. A szeretet nagyon sokféle emberi kapcsolatban megjelenhet, például a házastársak közőtt, a szülő és gyermeke közőtt, a barátok között, valamint a spiritualis szeretetben. A szeretet altal alkotjuk meg a világot, és altala ismerjük fel a valódi természetünket.
A szeretetet körülvevő félelmek azért jelennek meg, mert a szeretet okán egyben sebezhetőbbnek is érezzük magunkat - márpedig sok ember számára ez az érzés félelmetes. Ám ha a szeretettől félsz, magától az élettól félsz, és az élettől való félelem a békesség ajándékától való félelem, azaz nem más, mint az élettől való elfordulás. Ha elfogadjuk a szeretetet, mélyebb tudásra teszünk szert, megértjük, hogy minden élőhőz kapcsolat fűz minket, és ebben lakozik a békesség lényege."
MEGERŐSÍTÉS A HÉTRE
''A szívem nyitott a szeretetre, a megbocsátásra és az új lehetőségekre, így tudatosan és örömmel alakítom az életemet.''
Szeretnél egy személyre szóló festményt, mely rezgése által segít egyensúlyba kerülni Önmagaddal?
Készíttess velem Lélek-Egyensúly Mandalát!
Egy festményt, amely a lelked mélyéről szól hozzád!